Az én történetem nem úgy kezdődik, hogy már az óvodában is a csoporttársaim hátát masszíroztam, hiszen több mint 30 év kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mivel is szeretnék foglalkozni. A shiatsu egy véletlen folytán (már ha hiszünk ebben) került a látóterembe egy beszélgetés közben elejtett megjegyzéssel, amikor épp a pályamódosítást fontolgattam, mert nem akartam az egész napomat képernyő előtt tölteni, és arra vágytam, hogy más minőségben kapcsolódjak az emberekkel.
A shiatsu világába Molnár Gabi vezetett be, akinél jobb tanárt nem is kívánhatnék. Úgy gondolom, ő is emlékszik rá, milyen érzés, amikor egy ekkora világ tárul fel az ember előtt, és folyamatosan cikáznak a gondolatok és kérdések a fejében, mert mindig támogat a tudásával.
Azt szeretem a shiatsuban, hogy minden benne van - hiszen a keleti filozófiák és a kínai orvoslás holisztikus szemléletmódján alapul. Mindenki megtalálhatja magának benne, amit magáénak érez, miközben ellazulhat, felfrissülhet, pihenhet és ami nagyon fontos: időt szánhat saját magára. Én is az egyensúlyban hiszek, azt gondolom, ha azt megtaláljuk az életben, akkor fizikai és lelki síkon is rendben leszünk - a shiatsuval ebben tudom támogatni a vendégeimet, viszont a fejlődést és a változást csak együtt tudjuk elérni.
Szolgáltatások
Kismama, Baba
Nálunk elérhetőek a Kismamáknak és a Babáknak való kezelések is. Ha fáj valami, ha sokat sír, néz körül itt.
Masszázsterápia
A nyugati Gyógymasszázsoktól a keleti Shiatsuig.
Shiatsu
M. Gergely
· március 14. (péntek) 18:56
Shiatsu
F. Edina
· 2024. december 26. (csütörtök) 08:43
Shiatsu
H. Hajnalka
· 2024. október 18. (péntek) 17:27
Shiatsu
M. Péter
· 2024. szeptember 27. (péntek) 18:42
Shiatsu 45'
H. Diána
· 2024. július 29. (hétfő) 08:58
Shiatsu 45'
N. Ildikó
· 2024. június 17. (hétfő) 12:30
Shiatsu
S. Eszter
· 2024. április 19. (péntek) 07:58
Szuper szolgáltatás, nagyon ajánlom:)
Shiatsu
F. Gábor
· 2024. március 13. (szerda) 17:26
Shiatsu 45'
S. Mária
· 2024. február 16. (péntek) 14:00
Shiatsu
P. Petra
· 2024. január 31. (szerda) 21:34
Shiatsu 45'
B. Márta
· 2024. január 18. (csütörtök) 09:00
Kata befogadó, empatikus, pozitív személyiségének köszönhetően azt éreztem, jó kezekben vagyok és könnyen meg tudtam nyílni.
Shiatsu
G. Annamária
· 2023. november 30. (csütörtök) 17:03
Nagyon jól éreztem magam,nyugodtság,relax és egy jó masszázs.Mi kell más?Ajánlom Katát mindenkinek.
Shiatsu 45'
R. Adrienn
· 2023. november 29. (szerda) 22:49
Shiatsu
F. Tamásné
· 2023. október 26. (csütörtök) 18:04
Shiatsu 45'
L. Bertalan Anita
· 2023. szeptember 29. (péntek) 08:53
Shiatsu
K. Bernadett
· 2023. június 10. (szombat) 21:24
Fantasztikus volt, semmihez sem hasonlítható élmény! Igazi feltöltődés és megnyugvás! Nagyon köszönöm!